Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lovastusa

A lovastusa – régebbi nevén military – eredetileg a katonalovak összetett, háromnapos versenye volt. Ez a versenyág több, lóval végrehajtható feladatot foglalt magában, úgy mint a díjlovaglást, az akadályversenyt (steeplechase), a díjugratást és a távlovaglást. A háromnapos versenyt – a mai értelmezéshez hasonlóan – 1864-ben Dublinban rendezték meg először, az Olimpiai játékok programjába pedig 1912-ben került be. A sportág azóta átalakult, és a katonai erőpróbák helyett ma már egy világszerte ismert és elismert, ló és lovas összhangját ellenőrző, összetett lovassportról beszélhetünk. A verseny rengeteget finomodott, és előtérbe kerültek az állatvédelmi szabályok. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) szabályzatának értelmében minden versenyen a lovak és a lovasok biztonsága és jóléte a legfontosabb szempont. Ezen, igen komoly előírások betartására a mai versenyek szervezőinek és résztvevőinek jelentős figyelmet kell fordítaniuk. A szabályok betartását nemzetközi szaktekintélyekből álló bírói testület felügyeli az összes nemzetközi versenyen. Az akadályokat úgy tervezik, hogy korrekt kihívást jelentsenek a lovas és a ló képességeinek. Tapasztalt pályatervezők dolgoznak azon, hogy reális feladatok elé állítsák a lovast és lovát.

A mai „modern” versenyek három versenyszámból állnak. Első napon a díjlovagló feladatot mutatják be a lovasok, melynek során a ló idomítottságát, ló és lovas összhangját kell minél eredményesebben végrehajtott gyakorlatokkal bizonyítani egy 60x40 méter nagyságú négyszögben. A második napon kerül sor a terepversenyre, ahol a versenyzők több kilométer hosszú pályán természetes akadályokat (farönköket, árkokat, téglafalakat, sövényeket) küzdenek le. A terhelés a kategóriától függ, így a kezdő lovas és ló rövidebb távon és „szelídebb” akadályokon küzd, mint a tapasztaltabbak. A harmadik napon, a díjugratás során egy stadionban kialakított, verhető akadályokból épített pályán versenyeznek a lovasok. A végső sorrendet a három versenynapon elért eredmények alapján határozzák meg. A lovastusa ilyen értelemben a legkomolyabb kihívást jelenti a lovassportok között, hiszen igen magas szintű sokoldalúságot követel ló és lovas részéről egyaránt. A párosnak együtt kell bizonyítania a díjlovaglásban és a tereppályán – próbára téve az összeszokottságot, kitartást és gyorsaságot. Végül az erőnlét utolsó próbáján, a díjugratásban is kiválóan kell teljesíteniük, ahol a verhető akadályok hibátlan leküzdése sok esetben igen nehéz feladatot jelent a rögzített terepakadályokhoz szokott lovak számára. A lovak állapotát a verseny során folyamatosan figyelemmel kísérik: állatorvosi szemle nyitja a versenyeket, s az utolsó versenyszámot megelőzően a verseny utolsó napján is beiktatnak egyet. A terepversenyről beérkező ló kondícióját is figyelemmel kíséri az állatorvosi bizottság. Amennyiben probléma merül fel, a lovat a verseny bármely pontján kizárhatják az egészségügyi vagy állatvédelmi szempontok betartásának érdekében.

A lovassportok (lovastusa, díjugratás, díjlovaglás) egyedülállóak az olimpiai sportágak között, amennyiben hölgyek és férfiak együtt versenyeznek mind az egyéni, mind a csapat küzdelmek során – a hölgyek kiemelkedő sikereket könyvelhetnek el mindhárom sportágban. A három olimpiai lovassporton, továbbá a lovaglást szintén magába foglaló öttusán kívül nincs más olyan olimpiai sportág, melyben ember és állat együtt dolgozik a siker érdekében.